Nos. Élek és megvagyok. Tegnap valami olyan végzeteset sikerült alkotni otthon Zs-vel meg P-vel, hogy alig tudtam lábraállni. Sikerült a tavaly november óta húzódó rekordomat/állapotomat megdönteni. Ez van.

Read All »
Posted by aui on November 6th, 2009 :: Filed under
DIY,
blog,
music,
napibetevő
Ej. Hétvégén serény voltam a konyhaban (is). Ez ugye akkor van, ha unatkozom. V-től meg kaptam egy raklapnyi halat, és mérges lesz (lett volna), ha ugyanúgy visszaviszem neki. Na, aki nem nálam ebédelt a hétvégén (tehát MINDENKI), az pont ezekről maradt le.
Read All »
Posted by aui on December 15th, 2008 :: Filed under
DIY,
blog,
recept
Négy darab csirkemellet veszünk, ha nagyobbak akkor félbevághatjuk ezeket. Ha a hús előkészítésével megvagyunk, akkor elkészítjük a hús páclevét. Egy tálban összekeverjük a mustárt, amiben lehetőleg legyenek benne a durvára őrölt magok is, ilyen a dijoni mustár, a mézet és a szójaszószt. Ha ezzel megvagyunk, akkor beletesszük a pácba a csirkemelleket, és állni hagyjuk 30 percig.

Amíg pácolódik a hús addig elkészítjük a salátát. A lilahagymát felvágjuk, szét szedegtjük leveleire, vagy szálaira, hozzáadjuk a kicsavart citrom levét, a vizitorma leveleket (de ha itthon nem találunk ilyet, akkor jégsalátával is elkészíthetjük), majd pihentetjük az egészet 20 percig, s ha ez megtörtént hozzáadjuk a koriandert.
A pácolás után a csirkemelleket belehelyezzük egy tepsibe, hozzáadjuk a páclevet és közepesen meleg sütőbe tesszük. 1 percig hagyjuk ezen a hőfokon, aztán picit alacsonyabb tekerjük a sütő melegét. A csirkét addig sütjük, amíg aranybarna nem lesz, ez kb. 20 percnyi idő. Tálalásnál a csirkemelleket meghintjük szezámmaggal és mellé adjuk a salátát.
Hozzávalók:
4 db csirkemell
2 teáskanál dijoni mustár, ha ez nincs bármilyen durvább “magos” mustár is megteszi,
1 evőkanál méz
1 evőkanál szójaszósz
1 nagyobb fej lilahagyma
1 citrom leve
200 g – 1 csomag vizitorma levél (vagy jégsaláta)
3 koriander ág
1 üveg száraz fehérbor (az étel mellé)
1 kellemes vacsorapartner (a vacsorához)
Posted by aui on October 9th, 2008 :: Filed under
DIY,
recept
Az a baj a sütés-főzéssel, hogy gyakorlatot igényel. Igaz, még mindig kevesebbet, mint a vasalás, de mindenesetre itt van egy egész jól sikerült cucc.
Hozzávalók:
4 szelet sertéskaraj
5 dkg margarin
1 fej vöröshagyma
1 evőkanál mustár
1 teáskanál pirospaprika
1 dl félédes fehérbor
só
bors
Elkészítés:
A hússzeleteket kiveregetjük, széleit bevagdossuk, hogy sütésnél ne ránduljon össze a hús. A felforrósított margarinon mindkét oldalát elősütjük, majd kivesszük a serpenyőből. A visszamaradt margarinon az apróra vágott hagymát megpároljuk. Hozzákeverjük a paprikát és a mustárt, a borral felöntjük. Visszapakoljuk a húsokat, lehetőleg úgy, hogy a mártás mindenhol ellepje őket. Sózzuk, borsozzuk, és fél dl vízzel felengedve, fedő alatt puhára pároljuk.

Jónapot kivááánok.
Posted by aui on September 14th, 2008 :: Filed under
DIY,
recept
Ez teljesen kész!
When the woman of the single man‘s dreams visits spontaneously, all her needs are fulfilled with the women-kit. It contains hair conditioner, facial creme, a toothbrush and a pad to remove the makeup.

Posted by aui on August 7th, 2008 :: Filed under
DIY
Négykor értem haza. Délután. Levágtam a füvet, a bokrot (csak megnyírtam, nem vagyok ideggyenge), összesöpörtem, de mindez semmi. Ez a vasalás, komolyan. Kikészít. Ekkora egy bénaságot. Be kellene tiltani. Ezt mondta az új barátom is : Balázs (lásd kép), akivel a fűnyírás alatt ismerkedtem meg.

Posted by aui on July 9th, 2008 :: Filed under
DIY,
balazs
Szemét kivitele naponta. Macskának enni adni. Hetente másfélszer, kétszer porszívózás.
Hetente egyszer mosás. Fehéret, világosat 40 fokon, színeset 30-on. Mosás után szárítás, majd vasalás. Kéthetente egyszer nagytakarítás (felmosás, bútorok törölgetése, wc, fürdőszoba puceválása, terasz felmosása). Persze mindezek igény szerint többször is elvégezhetőek.
Gasztronómiai kalandozások elhalasztva, amíg nem lesz kocsi (utána jöhet a sütés-főzés mérnök módra). Bevásárláson gondolkodom. Ki kell találni valami okosat.
update:
Igen. Megvan. A nagybevásárlásokat online fogom végezni. Már találtam két online boltot. Az egyik 960 HUF-ért szállít, a másik 1990 HUF-ért. Próba. Beszámolok.
Posted by aui on July 7th, 2008 :: Filed under
DIY