ablog
isolated notes exposed

jövőböl jövő lövő

7 hónap, 5 nap, 10 óra és 42 perc. Ez akár a Donnie Darko film folytatásában is szerepelhetne, mint visszaszámlálás. De nem. Kb ennyi idő telt el azóta, hogy az utolsó blogbegyezést megejtettem. Azóta meg beköltözött a fucking 21. század ide is. E!

jv


Posted by aui on August 26th, 2010 :: Filed under blog,movie,music,napibetevő

london megint

Na nem azért, mert hogy kezdek kifogyni, csak megint rákattantam valamire. Napi 15-ször hallgatom meg. Mint multkor az Alec Empire számot.

2006_london_013


Posted by aui on January 16th, 2009 :: Filed under blog,movie,music,napibetevő

london

tegnap meg megnéztem a london című filmet Bvel. Mondom milyen fasza a zene, végre biztos valami új cucc, leszedem. De egy halált, mert az is Crystal Method volt. Nincs itt semmi új. Trip like I do, ugye.


Posted by aui on January 12th, 2009 :: Filed under blog,movie,music

filmzene

Amellett, hogy a b-kategóriás kung-fu és sci-fi filmeket nézem, néha azért beugrik egy-egy hollywoodi csoda. Van, amelyik azért tetszik, mert hatalmas csavar van benne (azokat nagyon szeretem) és van, amelyik csak úgy. Jók ezek, pedig tiszta sablonosak. Nem baj, néha kell a rágógumi.


Posted by aui on December 8th, 2008 :: Filed under movie,music,napibetevő

bogárpor

William S. Burroughs. 1959. Meztelen ébéd (Naked Lunch). Nem tudom hányan ismeritek, de ha valaki megtalálja ezt a könyvet, én szívesen elolvasnám. Mondjuk, megvehetné nekem valaki karácsonyra (és majd jól leszűröm az olvasóköröm nagyságát a kapott könyvek száma alapján). Örülnék neki. Kb 8 másodpercnyi hanganyagért jutott az eszembe és került most szóba. Néha messziről indítok, de szerintem már megszoktátok.


Posted by aui on December 5th, 2008 :: Filed under movie,music,napibetevő

fountain

Kevés filmről írok. Nem véletlen. Egyrészről nem értek hozzá, más részről nagyon kevés olyan film van, ami mély nyomot hagy bennem. Arra is rájöttem, hogy igazából rendezőim vannak, akiket szeretek, akik valami furát alkottak, és akiknek a filmjei egytől egyig (de legalábbis több mint egy) megborzongatnak. Lássuk a rövid listát:

Darren Aronofsky: The Fountain (2006), Requiem for a Dream (2000), Pi (1998)
Richard Kelly: Southland Tales (2007), Donnie Darko (2001)
Christopher Nolan: The Prestige (2006), Memento (2000)
Tarsem Singh: The Fall (2006), The Cell (2000)

A kevés szereplős filmek furák. A történet kell hogy elragadjon. A szereplők élnek és fontosak. Általában ezek a filmek olyanok, hogy oda kell figyelned rájuk. Mint egy jó könyvre, mint egy nagyon érdekes beszélgető partnerre. Ilyen a „The Fountain” is. Egy történetet mesél el, és olyan érzésed van, mintha csak Neked szólna. Ha jól emlékszem a végén majdnem sírtam – annyira érzelem dús volt.

fountain.jpg

A történet három síkon játszódik. A feleség könyvének története, a való világ történése és a férfi metaforikus képzelgése. Mindhárom ugyanúgy halad, mindhárom ugyanoda tart. Más világok, más szereplők, de a történet ugyanaz. A történet a halálról szól.

The Fountain – Stay with me
YouTube Preview Image

Egyszerűen nem tudok mit mondani. Fél éve rendeltem meg a soundtracket. Volt idő, hogy agyonhallgattam. És az egészben a legszebb a katarzis és ahogy erre a zene rásegít.

The Fountain – Death is the Road to Awe
YouTube Preview Image


Posted by aui on September 30th, 2008 :: Filed under depresszio,movie,music,napibetevő

prevenció

Az elmúlt napokban négyen haltak meg heroin túladagolásban. Erről jutott eszembe, hogy ma egy filmről kell beszélnem. Egy olyan filmről, aminek kiemelkedő szerepet kellene kapnia az iskolai drogprevenciós kampányban. Egyszerűen csak le kellene vetíteni, vagy a gyerekeknek odaadni DVD-n. Soha nem drogozna senki. Ebben szinte majdnem biztos vagyok. Talán.

Én 2001 tájékán láttam a filmet. Este 10 kor kezdtem el nézni a kollégiumban, talán egyedül is voltam a szobában (egyedül az igazi). Éjfél után nem sokkal lett vége, és a film után 2 órát mászkáltam a folyosón és cigiztem. Egyszerűen nem tudtam feldolgozni. 2 hétig depressziós voltam utána, és még ma is, ha meghallom a zenét, hidegzuhanyként élem meg. Már meséltem — emlékeket gyűjtök. Azt hiszem ez idáig ez volt a legkeményebb, legtartósabb érzés, amit valaha éreztem. Hihetetlen, hogy egy film váltotta ki belőlem.

requiem for a dream

Nem akarok átmenni filmes bloggá, annyi van belőlük, mint a pelyva, de néhány szót azért megérdemel. A filmet Darren Aronofsky rendezte, többek között az Ő nevéhez fűződik a “Pi” című film (a zenéje szintén zseniális válogatás), valamint a “The Fountain” is. Arra jöttem rá, hogy szeretem az őrült, fura emberekről szóló filmeket és könyveket (Joyce Carol Oates – Bellefleur). Érdekesek. Mindig tágítják a világnézetemet és megborzongatnak. Olyan ez, mint az horror. Ez a film is horror, csak vér és húscafatok nélkül.

Szóval a jelen film drogosokról szól. Egy srácról, a barátnőjéről, a barátjáról és az anyjáról. A film eleje szépen felépíti, bemutatja a fontos emberi értékeket, aztán sáros gumicsizmával a földbe tapossa. A zenét Clint Mansel (1963, a Pop Will Eat Itself együttes frontembere) szerezte (ugyanúgy, ahogy mint a Fountain-nek, és rengeteg más filmnek is), az előadó pedig a Kronos Quartett volt (akik Steve Reich-al és Philip Glass-al dolgoztak sokat). Igazi komolyzenei darab, elektronikával fűszerezve. Önmagában is gyönyörű és ütős, de a filmmel együtt katarzis.

Requiem for a Dream (trailer)
YouTube Preview Image


Posted by aui on August 8th, 2008 :: Filed under movie,music,napibetevő

hanne

http://www.daazo.com/film/617549be-4188-102a-868e-000e2e531ae0/


Posted by aui on May 8th, 2007 :: Filed under movie