Ma végre erőt vettem magamon, bátorságot, és bedurrantottam az RSS olvasómat. Azért halogatom általában, mert 2-3 hétnyi olvasatlan adag vár, köztük 3-4 barát feed-je, meg az a töménytelen mennyiségű music-sharing blog post, amit ilyenkor át kell futnom. De legalább találtam valami érdekeset…
Lehetséges, hogy valami nem stimmel? Tegnap este például úgy éreztem, hogy valami hiányzik. Nem tudom megmondani, hogy mi, egyszerűen csak a hiányát érzem. Olyan, mintha nem használnám ki teljesen magam. Tartalékok, amik arra várnak, hogy felhasználják őket.
Szóval az van, hogy amikor nem alszok egy bizonyos ideig, és másnap meg mocskosul fáradt vagyok, akkor úgy elszürkül a világ.
Tudom, hogy amúgy tavaszodik, de nálam éppen ősz van. Minden évszaknak megvan az alaphangulata. Nyilván nem véletlen, meg már lassan mindenki érti, de most épp ezt akartam ide rakni.
Vajon mi marad mindezek után? Mi az, amit valaki ráhagy azokra az emberekre akikkel együtt volt – miután elmegy? Mi az, ami ott marad?
Kilenc éve is pont ez volt. Körülbelül pont ekkor. Akkor is erre jöttem rá, de azt hittem most más lesz.
Kicsúsztak a dolgok a kezeim közül. Kezdenek rosszul alakulni a dolgok. Keresem a szárazföldet. Keresem a biztos pontot. Fura érzéssel tölt el a gondolat, hogy egyes embereknek mennyire könnyen mennek a dolgok. Ez valami természetes szelekció lehet. Valamit rosszul csinálok. Halló!
Vagy!
Vagy a belső precedenciám hajt valami megmagyarázhatatlan módon más irányba. Kívül belül mást akarok.
Vagy!
Vagy ez a karma. Karma is a funny thing. Ez esetben leharclom. Leküzdöm. Nincs lehetetlen.
“The soul chooses a course that will allow for the best karmic expansion. We align ourselves with particular races and nations and are drawn to parents with whom we have karmic ties from the past. Love and hate are two of the most compelling reasons the ego incarnates again and again. We ourselves choose when to incarnate and seek a proper vehicle and the circumstances best suited for meeting past karma. [...] Many people perceive karma as fatalism: “What will be will be; it’s all preordained anyway, so why try to change anything?” Perhaps so, if we did not possess free will; but we do, and in exercising free will nature gives us a tool for dealing with karma. Free will is simply choice. We exercise our free will in just living life; in the daily decisions we make, in the paths we decide to take.”
Hiába. Ezek szerint és én vagyok a hibás. Francba!
Volt annó a FLUKE, róluk már írtam valamikor a legelején. Zenészük (Mike Tournier) összebandázott egy Jan Burton nevű énekessel és megszületett a Syntax. Sajnálatos módon egy, azaz egy darab album sikeredett nekik a 2004-es évben Meccano Mind címmel. Állítólag az alacsony érdeklődésre való tekintettel hagyták abba. Hah! Ha én mindent abbahagynék, aminek alacsony az érdeklődési faktora, durva világ lenne.
Syntax – Pray
A Syntax-on egyértelműen érződik a Fluke-os hangzás. A Bliss című számuk (aminek sajnos csak egy remix változatát találtam meg publikusan) abba a kategóriába tartozik, ami beleég az ember fülébe. Meg lehet nézni, itt a nyoma. Múlt héten kétszer 12 órát buszoztam 73-szor hallgattam meg ezt a számot közben. Köszkösz.
Syntax – Bliss
There was a time when we were cradled one on one
And now I find that all creation is undone
I’m throwing out all of these thoughts that are not mine
I’m building up you’re coming down i’m losing time
And now i’ve found some solid ground
I thought i’d drowned but now i’m found
And on the lips of life I kiss
I find I’m here this place of bliss
It’s better now you’ll find that life is on your side
And you know of glory days the vibe you cannot hide
I’m giving you the chance to make it all alright
Baby come on walk with me I know the futures bright
When you dream of themes that drive you to feel insincere
Think again you know that all those feelings are just fear
When you’re trilled by ego hits you think you’re on a high
You should know deep down inside it never satisfies
Kevés filmről írok. Nem véletlen. Egyrészről nem értek hozzá, más részről nagyon kevés olyan film van, ami mély nyomot hagy bennem. Arra is rájöttem, hogy igazából rendezőim vannak, akiket szeretek, akik valami furát alkottak, és akiknek a filmjei egytől egyig (de legalábbis több mint egy) megborzongatnak. Lássuk a rövid listát:
Darren Aronofsky: The Fountain (2006), Requiem for a Dream (2000), Pi (1998)
Richard Kelly: Southland Tales (2007), Donnie Darko (2001)
Christopher Nolan: The Prestige (2006), Memento (2000)
Tarsem Singh: The Fall (2006), The Cell (2000)
A kevés szereplős filmek furák. A történet kell hogy elragadjon. A szereplők élnek és fontosak. Általában ezek a filmek olyanok, hogy oda kell figyelned rájuk. Mint egy jó könyvre, mint egy nagyon érdekes beszélgető partnerre. Ilyen a „The Fountain” is. Egy történetet mesél el, és olyan érzésed van, mintha csak Neked szólna. Ha jól emlékszem a végén majdnem sírtam – annyira érzelem dús volt.
A történet három síkon játszódik. A feleség könyvének története, a való világ történése és a férfi metaforikus képzelgése. Mindhárom ugyanúgy halad, mindhárom ugyanoda tart. Más világok, más szereplők, de a történet ugyanaz. A történet a halálról szól.
The Fountain – Stay with me
Egyszerűen nem tudok mit mondani. Fél éve rendeltem meg a soundtracket. Volt idő, hogy agyonhallgattam. És az egészben a legszebb a katarzis és ahogy erre a zene rásegít.
The Fountain – Death is the Road to Awe
Egy barátom mesélte, hogy a női „talán” mit is jelent pontosan. Szerinte (talán olvasta valahol, gondolom) nem azt jelenti, hogy „igen” és nem azt jelenti, hogy „nem”. A női talán pontosan azt jelenti, hogy „nem akarom elkötelezni magam, de szeretnék minden jót megkapni ami az igen-el járna”. És pont ez az, mit nem szeretek a nőkben. Szerintem egy kapcsolat elején a nők egyszerűen inkorrektek. Persze mondhatjuk, hogy ezt másképp úgy hívják, hogy a férfi küzd a nőért. Szerintem csak inkorrekt.
Ma reggel hallgattam egy reggeli műsort félfüllel. Épp egy ismertebb (gondolom – én nem ismertem), jóképű férfi mondta, hogy felidegesíti, ha egy nő sokat késik a randevúról, mert igazából nem tiszteli meg a másik felet azzal, hogy pontosan megjelenik a megbeszélt időpontban (van aki meg sem jelenik, csak megígéri, na az a legdurvább).
Szóval valahogy ezt nem szeretem. Van akik játszanak a másikkal (abból profitálva, hogy lelkiekben pozitív visszajelzéseket kapnak), van akik csak egy-egy kapcsolat végét nem jelzik (kerülve talán az ebből adódó konfliktust), van akik elkésnek egy találkozóról (talán mert tetszeni akarnak, talán csak a férfiak kitartását tesztelik), van akik el sem mennek (leszarom tabletta). Valahol lehet, hogy pont ezekért a mélyen genetikailag kódol viselkedés az, ami miatt a nők kevésbé sikeresek mondjuk egy üzleti szférában. Respect is everything – volt egy 99-es számítógépes játék fő szlogenje. Respect is everything.
Újra kell gondolnom a világomat. Megint. Kábé évente csinálok ilyet. Felismerem, áttervezem, kipróbálom, csak mindig visszaesem. Próbáljuk meg most teljesen. Analyse, Destroy, Rebuild. Megpróbálok másképp hozzáállni ezekhez a dolgokhoz. Személytelenebbül. Leszarom módon. Kíváncsi vagyok mennyire lehet tudatos módon áttervezni az embernek a saját viselkedését. Ez a jófiú dolog úgy látszik nem jön be. Életképtelen. Leszerelem a csengőt. Leszarom a világot.
A Front Line Assembly egy 1986-os kanadai industrial techno együttes (egyik tagja még annó a Skinny Puppy-ban játszott). Az EBM (electronic body music) műfaj egyik meghatározó alakja. Habár nem szeretem a zenék műfaji behatárolását, ez egy gyönyörű, fúzió mentes puritán industrial együttes. Ők azok, akik a 90-es években hegesztőszemüvegben széttorzított gitárral mindenféle szintivel fűszerezve ordítva „énekelnek”. Elementáris és brutális. Nem véletlen került most épp ide. 1998-as CD-jük (FLAvour of the weak) az elsők között volt, amit beszereztem. Legyen itt egy szám az utolsó albumról. World Domination!
Front Line Assembly – Unleashed (live)
World dominating new point of view
Hostile separation so what else is new?
Angry people everywhere fighting to be heard
Caustic formication crippled rotting world.
High above the ground
You get a different point of view
Watching all the people succumb to a few
Fear and contamination rule with supremacy
Severed degradation feels so obscene
To Hell with humanity
The more I see the less I believe
Inundated with this hate I feel
Echoing sounds of despondency
Crashing the system
Program to receive
Mindless human idiots
Fall to their knees
Mocskosul utálom az egyoldalú kapcsolatokat. Most tényleg én gondolok túl sokat magamról, vagy egyszerűen csak mindig ki vagyok hagyva? Vagy az emberek ilyen izoláltak? Vagy csak elfoglaltak? Vagy nekem kellene elköszönnöm ezektől az emberektől? Viszlát, leszereltem a csengőt!
WDDG – Anamorph
