ablog
isolated notes exposed

fountain

Kevés filmről írok. Nem véletlen. Egyrészről nem értek hozzá, más részről nagyon kevés olyan film van, ami mély nyomot hagy bennem. Arra is rájöttem, hogy igazából rendezőim vannak, akiket szeretek, akik valami furát alkottak, és akiknek a filmjei egytől egyig (de legalábbis több mint egy) megborzongatnak. Lássuk a rövid listát:

Darren Aronofsky: The Fountain (2006), Requiem for a Dream (2000), Pi (1998)
Richard Kelly: Southland Tales (2007), Donnie Darko (2001)
Christopher Nolan: The Prestige (2006), Memento (2000)
Tarsem Singh: The Fall (2006), The Cell (2000)

A kevés szereplős filmek furák. A történet kell hogy elragadjon. A szereplők élnek és fontosak. Általában ezek a filmek olyanok, hogy oda kell figyelned rájuk. Mint egy jó könyvre, mint egy nagyon érdekes beszélgető partnerre. Ilyen a „The Fountain” is. Egy történetet mesél el, és olyan érzésed van, mintha csak Neked szólna. Ha jól emlékszem a végén majdnem sírtam – annyira érzelem dús volt.

fountain.jpg

A történet három síkon játszódik. A feleség könyvének története, a való világ történése és a férfi metaforikus képzelgése. Mindhárom ugyanúgy halad, mindhárom ugyanoda tart. Más világok, más szereplők, de a történet ugyanaz. A történet a halálról szól.

The Fountain – Stay with me
YouTube Preview Image

Egyszerűen nem tudok mit mondani. Fél éve rendeltem meg a soundtracket. Volt idő, hogy agyonhallgattam. És az egészben a legszebb a katarzis és ahogy erre a zene rásegít.

The Fountain – Death is the Road to Awe
YouTube Preview Image


Posted by aui on September 30th, 2008 :: Filed under depresszio,movie,music,napibetevő

mit nem szeretek

Egy barátom mesélte, hogy a női „talán” mit is jelent pontosan. Szerinte (talán olvasta valahol, gondolom) nem azt jelenti, hogy „igen” és nem azt jelenti, hogy „nem”. A női talán pontosan azt jelenti, hogy „nem akarom elkötelezni magam, de szeretnék minden jót megkapni ami az igen-el járna”. És pont ez az, mit nem szeretek a nőkben. Szerintem egy kapcsolat elején a nők egyszerűen inkorrektek. Persze mondhatjuk, hogy ezt másképp úgy hívják, hogy a férfi küzd a nőért. Szerintem csak inkorrekt.

Ma reggel hallgattam egy reggeli műsort félfüllel. Épp egy ismertebb (gondolom – én nem ismertem), jóképű férfi mondta, hogy felidegesíti, ha egy nő sokat késik a randevúról, mert igazából nem tiszteli meg a másik felet azzal, hogy pontosan megjelenik a megbeszélt időpontban (van aki meg sem jelenik, csak megígéri, na az a legdurvább).

Szóval valahogy ezt nem szeretem. Van akik játszanak a másikkal (abból profitálva, hogy lelkiekben pozitív visszajelzéseket kapnak), van akik csak egy-egy kapcsolat végét nem jelzik (kerülve talán az ebből adódó konfliktust), van akik elkésnek egy találkozóról (talán mert tetszeni akarnak, talán csak a férfiak kitartását tesztelik), van akik el sem mennek (leszarom tabletta). Valahol lehet, hogy pont ezekért a mélyen genetikailag kódol viselkedés az, ami miatt a nők kevésbé sikeresek mondjuk egy üzleti szférában. Respect is everything – volt egy 99-es számítógépes játék fő szlogenje. Respect is everything.

Újra kell gondolnom a világomat. Megint. Kábé évente csinálok ilyet. Felismerem, áttervezem, kipróbálom, csak mindig visszaesem. Próbáljuk meg most teljesen. Analyse, Destroy, Rebuild. Megpróbálok másképp hozzáállni ezekhez a dolgokhoz. Személytelenebbül. Leszarom módon. Kíváncsi vagyok mennyire lehet tudatos módon áttervezni az embernek a saját viselkedését. Ez a jófiú dolog úgy látszik nem jön be. Életképtelen. Leszerelem a csengőt. Leszarom a világot.

fla.jpg

A Front Line Assembly egy 1986-os kanadai industrial techno együttes (egyik tagja még annó a Skinny Puppy-ban játszott). Az EBM (electronic body music) műfaj egyik meghatározó alakja. Habár nem szeretem a zenék műfaji behatárolását, ez egy gyönyörű, fúzió mentes puritán industrial együttes. Ők azok, akik a 90-es években hegesztőszemüvegben széttorzított gitárral mindenféle szintivel fűszerezve ordítva „énekelnek”. Elementáris és brutális. Nem véletlen került most épp ide. 1998-as CD-jük (FLAvour of the weak) az elsők között volt, amit beszereztem. Legyen itt egy szám az utolsó albumról. World Domination!

Front Line Assembly – Unleashed (live)
YouTube Preview Image

World dominating new point of view
Hostile separation so what else is new?
Angry people everywhere fighting to be heard
Caustic formication crippled rotting world.

High above the ground
You get a different point of view
Watching all the people succumb to a few
Fear and contamination rule with supremacy
Severed degradation feels so obscene

To Hell with humanity
The more I see the less I believe
Inundated with this hate I feel
Echoing sounds of despondency

Crashing the system
Program to receive
Mindless human idiots
Fall to their knees


Posted by aui on September 29th, 2008 :: Filed under depresszio,lyrics,melylelektan,music,napibetevő

tegyük jobbá a világot: 1. rész

Tisztelt K&H Bank!

Nemrégiben igénybe vettem lakáshitel szolgáltatásukat. Bankjukkal és az ügyintézéssel alapvetően meg voltam elégedve (habár a 2008 áprilisában módosított hirdetményt – különös tekintettel a végtörlesztési díj módosítására – messzemenőkig elítélem, szignifikáns terheket rót az ügyfelekre, és tette mindezt egyoldalú, alacsonyan kommunikált módon – amire természetesen az ASZF szerint sajnos lehetősége van).

A probléma, pontosabban észrevételem azonban mégsem erről szól. Miután a lakáshitelemet kifizettem, az ügyintéző hölgy, megpróbált rábeszélni arra, hogy jelenleg használt folyószámlámát hozzam át a K&H Bankhoz. Komolyan fontolóra vettem az ajánlatát, így pontosabban utána kerestem az Internetet, az Önök által kínált szolgáltatásoknak.

Természetesen súlyoztam a kínált lehetőségeket, szolgáltatásokat és azok árait a saját precedenciámmal, és sajnos már az elsőnél elbukott a bankjuk. Lévén folyamatosan dolgozom, és a magyar munkaerő piac lelkes tagja vagyok, bankügyeimet, és lehetőség szerint bármilyen egyéb ügyeimet Interneten intézem. Bankjuk által kínált „netbanking” azonban messzemenően alulmarad az elvárásaimnak (amely lényegében a kényelemről, flexibilitásról és nyújtott szolgáltatásokról szól).

1) Az ebank elérése nincs kivezetve a főoldalra (http://www.khb.hu), vagy legalábbis nem található meg könnyen.
2) A ebank demo felülete remek. Nagyon örültem, hogy ki lehet próbálni anélkül, hogy szerződést kössek.
3) A fent lévő .pdf file-okból hiányzik az ő (és valószínűleg az ű betű is). Lásd: lakossági ebank és trambulin ASZF.
4) A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges követelmények, valamint a megvalósító infrastruktúra számomra érthetetlen. A 21. században úgy érzem ezen banki felületeknek nem csak egy operációs rendszert, és nem csak egy böngészőt kellene támogatnia (igen, értem, hogy a választott technológia követeli meg ezeket, de ez esetben célszerű lenne a technológián változtatni). A rendelkezésre bocsájtott autentikációs eljárás pedig (legalábbis a chipkártyás változata) pedig a lehető legkényelmetlenebb, amit ki lehetett találni. Egyszerűen megköveteli azt, hogy ha az ember teszem azt a munkahelyén szeretné igénybe venni az ebank szolgáltatásokat, akkor hordja magánál a kapott eszközt és telepítse a munkahelyi PC-re/Notebook-ra az önök software-ét (már ha az adott munkahely IT szabályzata ezt egyáltalán megengedi). Remélem önök is belátják, hogy ez így nem életképes (igen, elérhető az SMS autentikáció is, ami viszont felesleges plusz költségeket ró a felhasználóra).
5) A levélküldő felületük szerint a levelem érvénytelen karaktereket tartalmaz, de nem ad utasítást arra vonatkozólag, hogy  hol a hiba, vagy mik az érvényes/nem érvényes karakterek. Kivettem az ő és ű betűket.. Talán ez segít….
Nem segített. Kivettem az & jelet.
Nem… Kivettem az @ jelet..
Nem… Feladom. Küldöm más csatornán..

A 4. pont függvényében elvetettem azt, hogy átpártolok az Önök bankjához. Lehet, hogy egyedül érzek így vagy a szükséges plusz fejlesztés költsége nem térülne meg látható időn belül. Csupán azért osztottam meg Önökkel ezeket az észrevételeket, hogy segítsek Önöknek, és közvetetten a saját életemet is jobbá tegyem (szélesítsem a választható bankok körét).

Maradok tisztelettel,
Ary Bálint Dávid
mérnök informatikus


Posted by aui on September 24th, 2008 :: Filed under tegyük jobbá a világot

moloko

Biztos mindenkinek vannak számok, amik beleivódnak az agyába, és nem szabadul tőlük. Azon gondolkoztam, hogy ha ma ráérek, összedobok egy pár számot, amik az elmúlt pár évben ilyenek voltak a számomra. Nem tudom hogy csinálják ezeket, valószínűleg egy-egy hang ragad meg az emberben. Ilyen például a mostani számban az elejétől a végéig áthúzódó basszus. Wooh-wooh-wooh-wooh .

Moloko – Forever More
YouTube Preview Image

Moloko egyébként egy elég érdekes állatfaj. Egy Angol-Ír duóról beszélünk, nevük állítólag a mechanikus narancs című filmből származik. Első albumuk a „Do you like my tight sweater?” 1995-ben jelent meg, és állítólag ez a mondat a duó (Mark Brydon (him) és Róisín Murphy (her)) első találkozásakor elhangzott első mondat volt (amelyet persze a duó hölgy tagja mondott). Az albumon lévő „Fun for Me” szám egyébként az egyik Batman film nezéje volt. Már ha jól emlékszem.

Aztán jött az „I Am Not a Doctor” 1998-ban a „Sing it Back” számmal. Azt hiszem már írtam erről. Ez is egy olyan szám, ami nem abban a verzióban van fent az albumon, mint amilyet a rádióban játszanak. Azán „Things to Make and Do” 2000-ben, és a szakításukat megörökítő „Statues” 2003-ban. Innen a fenti szám. Ez egy olyan kapcsolat volt, ahol a zene végigkísérte őket. Érdemes lenne egyszer meghallgatni mind a négy albumot egymás után, és visszakövetkeztetni a bennük dúló érzelmekre. Mikor mit éreztek, mikor milyen volt a kapcsolatuk. Tiszta analízis.

Én valahogy olyan ember vagyok, aki mindig hosszú kapcsolatokba bonyolódik bele. 2-3 év (persze a hosszúság relatív). Ha az ember ennyi időt eltölt valakivel, akkor elég mély nyomokat tud benne hagyni (nézzük például csak azt, hogy 75 évet él az ember, akkor 3 év életének 4%-a). Szeretem, ha stílusosan van vége. Nagyvonalúan. Az első 3 éves kapcsolatomat például úgy zártam le, hogy vettünk szivart, meg gin tonikot, és végigbeszélgettük az éjszakát. Szerintem ez így korrekt. Azóta is jóban vagyunk, pedig van már vagy 5 éve. Moloko-ék pedig csináltak egy lemezt búcsúzóul, kezet fogtak, és ment mindenki a maga útján, azzal a rengetek élménnyel, amit a másiktól kapott a kapcsolat során.

moloko.jpg

And if I drown in this sea of devotion
Just a stone left unturned
My need is deep
Wide endless oceans
Feel it furious
The fire burns on

Let there be love
Everlasting
And it will live eternally
Will we receive without ever asking?
Im just curious

Got to find me somebody
But theres nobody
To love me
And its driving me crazy
Theres nobody to love me

Endless tears
Forever joy
To feel most every feeling
Forever more

Somebody to hold my hand
Someone who understands
Somebody to help me write
The poetry of life


Posted by aui on September 15th, 2008 :: Filed under lyrics,music,napibetevő

Sertésszelet boros-mustáros mártásban

Az a baj a sütés-főzéssel, hogy gyakorlatot igényel. Igaz, még mindig kevesebbet, mint a vasalás, de mindenesetre itt van egy egész jól sikerült cucc.

Hozzávalók:
4 szelet sertéskaraj
5 dkg margarin
1 fej vöröshagyma
1 evőkanál mustár
1 teáskanál pirospaprika
1 dl félédes fehérbor

bors

Elkészítés:
A hússzeleteket kiveregetjük, széleit bevagdossuk, hogy sütésnél ne ránduljon össze a hús. A felforrósított margarinon mindkét oldalát elősütjük, majd kivesszük a serpenyőből. A visszamaradt margarinon az apróra vágott hagymát megpároljuk. Hozzákeverjük a paprikát és a mustárt, a borral felöntjük. Visszapakoljuk a húsokat, lehetőleg úgy, hogy a mártás mindenhol ellepje őket. Sózzuk, borsozzuk, és fél dl vízzel felengedve, fedő alatt puhára pároljuk.

recept_mustaros_boros_karaj.jpg

Jónapot kivááánok.


Posted by aui on September 14th, 2008 :: Filed under DIY,recept

zene napfelkeltéhez

Azt hiszem gimnázium harmadik osztályában volt a nagy orfűi party. Na nem volt nagy, de annál érdekesebb, és meghatározóbb volt. Június vagy július tájékán lehetett (szóval a nyári szünetben) és a jegy körülbelül 1500 HUF-ba kóstált, pontosan meg tudnám nézni, mert a belépőjegy még mindig otthon figyel, megőrizem, mint egy szép és fontos emléket. Egy egésznapos nyári vízparti programról beszélünk, még jóval a Beach House, a Volt fesztivál, a Balaton Sound és egyebek előtt. A hatalmas összeg magában foglalta a strand belépőt, valamint a szervezett oda/vissza utat is.

11 felé (már vérző hassal) érkeztünk a helyszínre. Strand. Napfény. Fürdés. Lángos. Fagyi. 2 óra magasságában a lányok/srácok összerakták a strandon a hangcuccot, és beindult a zene. Közben pedig rendíthetetlenül sütött a nap. Olyan finom, napsütős zene volt, hatalmas hangszórókból, de halkan. Iszonyat jó volt letelepedni a napfénybe a barátokkal, ismerősökkel, néha becsobbanni a vízbe, és közben hallgatni a zenét amint özönlik ki a faládából. András hozott kétliteres Fantát meg egy félliteres vodkát, összemixelte a hatalmas mixer tehetségével és bepuszilta. Azóta állandóan feljön ez a téma, minden évben talán. Hááát. Érdekes estéje volt. Van min nevetni…

Este hat felé zárt a strand, mi pedig a kb. 200 méterre lévő szórakozóhelyre lettünk beterelve. Lassan itt is összeálltak a dolgok. Sound System Check. És ami azután jött, az az egész nap megkoronázása volt. Egy csöppnyi nyugat. Az első részben előadók léptek fel (talán akkor láttam ott Sena-t is, de nem biztos), egymás után. Mindenki más stílusban, de mindenki hajazott az elektronikára, vagy a drum and bass-re. Aztán jöttek középre a break-esek (lassan már beesteledett), aztán BMX bemutató (ejj), aztán meg a tánc. Éjfél felé egyszer csak megjelentek a kis szendvicsek, meg banánok, meg egyéb gyümölcsök, amiket szabadon lehetett “használni”. A másik oldalról előkerültek a vizipipák, meg a csuklyás kapucnis pulóverek, de senkit nem érdekelt. A tolerancia a maximumon volt. Azt hiszem hajnali 6-ig tartott a dolog, és nem hiszem, hogy éreztem volna valaha máshol ilyen jól magam egy buliban. Mint ott, akkor. Még a hazaút is roppant viccesre sikeredet, hála Andrásnak.

sunrise-beach.jpg

Talán egyetlen dolog maradt ki akkor: a hajnalhasadós zene. Van egy ilyen hangulatom, vagy ahhoz valami hasonló. Szóval elképzelem, hogy valahol (a tengerparton, Balatonparton, mindegy) van egy hatalmas buli. Mindenki boldog, mindenki toleráns. Ez a képzeletbeli parti hajnalig tart, és mindenki táncol az elején, aztán sorozatosan fáradnak el az emberek. Egészen reggel 5-ig még van pár ember, aki bírja, a többiek körülöttük fekszenek a földön, a kis cókmókból csinálva párnát maguknak. Takaró nem kell. Elég meleg van. Langyos, nyári este. Amikor már mindenki kifeküdt, akkor lesz látható a felkelő nap első sugara a víz felett. És pont AKKOR szólal meg ez a napfelkelős chillout/ambient szám:

Soehngenetic – Pont De Trevignon
YouTube Preview Image

Christoph Söhngen 1974-ben született, Németországban. 2000 tájékán jelent meg két albuma (Dieneuser 2000 és Second Hand 2001), és Riddim Republic néven pedig 2003-ban egy Dub lemez. Az előadó ezt írta erről a számról a youtube-on: “Hey, nice to find this here! Today my own little son is nearly the age I was, when running around in the north sea long time ago. :D This was filmed at German island “Norderney” in 1978 (when I remember right).” Azt hiszem ennyi. Éljen a napfelkelte.


Posted by aui on September 9th, 2008 :: Filed under music,napibetevő