újév
Az évet ezennel megnyitom. Érzem én, hogy eléggé elapadt a kedv, meg lecsökkent az írási hajlandóság, de ez már csak ilyen. Talán azért is kezdtem bele anno ebbe az egészbe, mert túl sok szabadidőm volt. Na, ez most nincsen (erről majd később bővebben). Mindegy. Újév, első bejegyzés. Csillagidő 2010.

Szóval tematikusan összeszedtem pár dolgot, amit érdemes lenne leírnom. Szerencsére ténylegesen le is írtam, szóval nagy valószínűséggel nem fogom a szőnyeg alá söpörni. Az első dolog (így időrendben) az újévi fogadalmam. Soha nem csináltam még ilyet, mert teljesen feleslegesnek és betarthatatlannak érzem (miért pont újévkor tesz fogadalmat valaki?). Most sem kifejezetten újévinek jelölném meg, hanem inkább csak egy egyszerű bármilyen fogadalomnak, ami véletlenül január első hetére esett.
Tehát. Csütörtökön (vagyis a holnapi napon) lesz egy buli Dp-nél. Én a fogadalmamra hivatkozva lemondtam, erre KR a következő mail-t küldte:„ Had találjam ki, az a fogadalmad, hogy csak hétvégén iszol.”.
Hát, majdnem eltalálta. Valami olyasmit döntöttem el, hogy csak pénteken és szombaton fogok elmenni bulizni — a január hónapban (tovább nem mertem bevállalni). Mindez nagyjából annak köszönhető, hogy a December végét és a Január elejét elég rendesen megnyomtam és sikerült elég fáradtan kezdenem az évet.
M nyomatékosan megkért, hogy hangsúlyozzam P-nek, hogy neki ehhez semmi köze. Szóval. P: M-nek ehhez semmi köze, saját akaratomból, ítélőképességem birtokában önállóan hoztam meg ezt a döntést. De már csak 18 nap.
Holnapután haza a kulturális fővárosba, és ha már a csillagidővel kezdtem, akkor itt van nektek a beLSD-zett Kirk kapitány, és a Fall On Your Sword. Beam me up, Scotty.
Fall On Your Sword – Back To The Ship

Posted by aui on January 13th, 2010 :: Filed under blog,goingout,music,napibetevő
You can leave a response, or trackback from your own site.
Facebook comments: