ablog
isolated notes exposed

overdose

Nem. Nem a ló. Szarul indul az év. Ezt kell mondjam. Mondjuk innen van lehetőség a fejlődésre, ahogy mondani szokás. Room for improovement. De az ember már csak ilyen. Nehezen tanul a saját hibáiból is. Teljesen másról akartam írni, de úgy döntöttem, hogy inkább ma kifeszítem a húrt a végtelenségig. Két együttes/zenész a számomra már-már alig elviselhető kategóriából. Plussz egy ráadás.

Persze A mutatta meg először az Atari Teenage Riot-ot. Meg kell, hogy mondjam, én sok mindent elviselek. Pláne régebben, amikor még ennek az egésznek volt egyfajta középszerűségből kitörő eleme is, de azt hiszem ez már nekem is sok volt. Persze mi is klikkesedtünk, ahogy mindenki teszi ezt (most és akkor), de ez mindenkinek betett.

Az Atari egy 1972-ben alapított számítógépes cég. Talán a Pong-ot mindenki ismeri. Gondolom innen a név. Az Atari Teenage Riot stílusát (ha egyáltalán beszélhetünk erről) akkor valahol a hardcore a punk és a trashmetál háromszögébe tenném. Kellemes. Digital Hardcore kiadó.

A másik játékosunk Alec Empire, aki egyrészről az ATR egyik tagja (also known as Nintendo Teenage Riot), másrészről volt szerencsém élőben hallgatni. A koncerten viszonylag elöl álltam (mondjuk a terem 30%-nál) és elmondhatom, hogy az egyetlen koncert volt ez idáig, ami fizikai fájdalmat okozott 20 perc után. Tanultuk ugyan az egyetemen, hogy egy bizonyos hangerősség után fellép a tényleges fizikai fájdalom, de nekem ezt sikerült megtapasztalnom. Hangos. Elborult. Hardcore.

Hát szeretnék mindenkinek boldog új évet kívánni ezzel. Most pedig megyek, és hallgatok egy kis Thunderdrome-ot. Legközelebb a 100. napi betevő. Valami finomat találok, ígérem, de ez most kellett nekem. Midijunkies – Gona fuck you up.

Atari Teenage Riot – Destroy 2000 years of culture
YouTube Preview Image

Alec Empire – The Ride
YouTube Preview Image

Slayer & Atari Teenage Riot – No Remorse (I Wanna Die)
YouTube Preview Image


Posted by aui on January 5th, 2009 :: Filed under music,napibetevő,szétszakadok
You can leave a response, or trackback from your own site.

2 Responses to “overdose”

  1. zsutti
    January 6th, 2009

    Nem ismerem az ATR-t, de a No remorse a Spawn OST-rôl az egyik kedvenc számom volt, arra szerettem megôrülni:) Tegyük hozzá, hogy a film az egy határ szar, a McFarlane képregény megcsúfolása, Kb 1-2 poén tetszett benne, meg a köpeny, oszt csá!

  2. aui
    January 6th, 2009

    A film egy rakas fos volt, ugy ahogy mondod. Viszont ezek a fuzios szamok nagyon durvak voltak. Nekem special a crystal methodos jott be.

Leave a Reply

Type your comment in the box below: